Közösségi élet
Minden keresztény istentisztelet tartalma két részre tagolható: Isten imádatára és a Biblia aktuális üzenetének hirdetésére. Természetesen ezek többféle formában és módon valósulhatnak meg.
Isten dicsőítése és imádata imákban, és éneklésben történik. A közös éneklés igen fontos szerepet tölt be az istentiszteleten. A dalok szövegei kifejezik a keresztény ember érzéseit, vágyait, dicséretét, ami Isten felé irányul. A gyülekezet tagjai nem meghallgatják ezeket az énekeket, hanem együtt éneklik a szolgáló csoport vezetésével. Dicsőítés közben felállnak, tapsolnak és akár kezüket is felemelik Isten felé, akinek a dalok szólnak. Ez alatt a gyülekezetben megtapasztalható Isten erejének megnyilvánulása.
A dicsőítés vezetését az erre a célra szerveződött szolgáló (dicsőítő) csoport végzi, de a gyülekezet valamennyi tagja aktív részese ennek a tevékenységnek. A csoport tagjai, zenészek és énekesek. A zenész csoport modern hangszereket használ (szintetizátor, elektromos gitár, basszus gitár, dob…) a zene stílusa a mai könnyűzene különböző irányzataihoz áll közel.
Ezek a dalok nemcsak az istentisztelet keretében kerülnek a tagok ajkára, hanem családban, kiránduláson és más alkalmakon is megszólalnak, ugyanazon céllal, mint az istentiszteleten.
Az imádkozás minden istentisztelet része, amelyben a tagoknak lehetősége nyílik megszólítani Istent. Ez lehet egyéni és közös imádkozás. Egymás imái is buzdítanak bennünket az Isten iránti hála és imádat kifejezésére. Az imádkozás az Istennel való meghitt kapcsolat alapja. Beszélgetés, amely összeköti Istent az emberrel.
Szerves része a gyülekezeti alkalmaknak a bizonyságtétel. A tagok elmondják az egész közösség előtt, hogy mit cselekedett életükben Isten.
Az Ige hirdetése nem különbözik a reformáció más ágainak igehirdetéseitől, de maguk az igehirdetők is mindenkor fontosnak tartják, hogy üzenetük ne emberi terv szerint haladjon, hanem Isten aktuális üzenetének továbbadói legyenek. Az Ige hirdetése felkent gyülekezeti szolgálattevők (pásztorok, presbiterek) feladata. Az Ige hirdetésében nincsenek tabu témák, mindenkor a teljes Biblia az igehirdetés alapja, törekedve a Biblia eredeti mondanivalójának megszólaltatására.
A gyülekezet az igehirdetésben megszólaló üzenetre reagál (akár annak hirdetése közben is - előfordul, hogy „Ámen” – „Hallelúja” – „Dicsőség az Úrnak” - szavak, mondatok hangzanak, ami hangsúlyozza a mondanivaló egyes részleteit és életszerű eleven lüktetést ad az alkalomnak). Ez a reagálás az igehirdetés utáni egyéni vagy közös imák kifejezésében nyilvánul meg.
A mindennapi hívő élet gyakorlatához hozzátartozik az imádkozás és a Biblia rendszeres és folyamatos tanulmányozása, amit a hétköznapi házi csoport közös bibliatanulmányozása is irányít és segít.
A gyülekezeti alkalmainkon rendszeresen imádkozunk a tagok, vagy akár kívülállók személyes szükségeiért. Erre Jézus Krisztus Bibliában adott útmutatása bátorít bennünket. Ezek lehetnek szellemi, lelki szükségek, melyek keretében bűnbocsánatot, szenvedélyektől megkötözöttek számára szabadulást kérünk az Úrtól. Fizikai területen kérjük az Urat, hogy gyógyítsa meg betegeinket, adjon hétköznapi problémáinkra megoldást. Sokszor megtapasztaljuk, hogy Isten meghallgatja az imádságokat és nem ritkán, akár természetfeletti módon (csodákon keresztül) avatkozik be az ima nyomán a hozzá forduló életébe.
Minden hónap második vasárnapján az istentisztelet keretében úrvacsorában részesülhetnek a gyülekezet tagjai és mindazok, akik elfogadták Jézus Krisztus személyes megváltójukként.
- 834 olvasás